Válasz a közoktatás elférfiatlanodására
-értékeink és céljaink-

A közoktatás helyzete 2022-re tovább romlott, sokak szerint tarthatatlanná vált. Az okait és a lehetséges megoldásokat hosszasan lehet elemezni (nekem is ez az egyik kedvenc jégtörő témám), most mégis csak ennek következményeiről írok. Ami azt illeti, már a Tanár urak megalakulása is ennek az áldatlan állapotnak a közvetlen következménye: nem tudjuk elfogadni a magyar tanárokra rótt áldozat szerepét, képtelenek vagyunk belehelyezkedni ebbe a szerepbe. Mert a tanárok ebben a rendszerben kétségkívül áldozatok, hasonlóan a diákokhoz. Az egyik nagy különbség, hogy a diákoknak kötelező tanulni, a tanároknak viszont nem kötelező tanítani.

A mi dilemmánk is ehhez köthető: elhívottak vagyunk a tanításra, de ilyen körülmények között nem engedhetjük meg magunknak, hogy a közoktatásban tanítsunk. A mi válaszunk erre a helyzetre a Tanár urak elindítása volt; egy kísérlet, hogy gyakoroljuk és megéljük a hivatásunkat, illetve egyfajta válasz is arra a növekvő társadalmi igényre, ami a közoktatás tragikus állapotából fakadó következményekből származik.
Ezeket a következményeket minden diák és szülő érzi. Bizony nagy a baj, amikor nem csak az angoltanár cserélődik minden évben, hanem az osztályfőnök is. Amikor minden nap van legalább egy helyettesítés, amin csak gyerekmegőrzés folyik, és amikor hazaér a gyerek, a „Mit tanultatok ma?” kérdésre a „Semmit.” válasz legtöbbször lefedi a valóságot.
Ilyen és még erősebb személyes példák mutatják azt, hogy a magyar oktatás olyan erőforrások és értékek hiányától szenved, amik nélkül a bizonytalanság, kontraszelekció, kiégés és általános frusztráció vált a meghatározóvá: ezek az elmúlt 30 év oktatáspolitikájának kézzelfogható következményei.
A három kiemelt értékünk – biztonság, teljesítmény, felelősség – ezekre a következményekre reflektál.

Mielőtt ezekről az értékekről írnék, meg kell említenem egy olyan jelenséget, ami az egyik legszembetűnőbb módon jelzi a bajokat, és az oktatás „elnőiesedésének” szoktak nevezni. Minél többet gondolkodom erről, annál pontatlanabbnak érzem ezt a megfogalmazást. A nőiesség és a tradicionálisan nőkhöz kapcsolható tulajdonságok, mint például a gondoskodás és a nyílt kommunikáció, jók és fontosak. Szükségesek, főleg a fiatalokkal foglalkozóknak. Én nagyon szerettem, és most is szeretem a tanárnőimet, és sosem éreztem, hogy túl sok lenne belőlük.
Nem is hiszem, hogy itt az elnőiesedés a gond, mert egyértelmű, hogy a női pedagógusokból is túl kevés van. Az igazi probléma az „elférfiatlanodás”. Tehát nem túl sok a tanárnő (inkább túl kevés), hanem aggasztóan kevés a tanár úr.
Habár mindkét megfogalmazás helytálló, fontos a megkülönböztetés: mint ahogy nem az a baj, hogy túl sok a magyar diplomás nő (belőlük is túl kevés van), hanem hogy túl kevés a diplomás férfi. Amint mellőzzük az efféle szükséges megkülönböztetéseket, és kontextus nélkül hozunk értékítéletet, könnyen félrevezethetővé válunk, és például itt és itt háborodhatunk fel (ok nélkül) a klikkhajhász cikkeken (és itt nyugodhatunk meg a józan ellenpéldát olvasva).

Amikor a Radnótiban végeztem az ötödéves gyakorlatom, a tanárnőm/mentorom az ott uralkodó jó légkört annak tulajdonította, hogy sok a férfi tanár a gimnáziumban, nyugodtabbak a diákok, és így jobban is teljesítenek.
Ennek a nyugodt légkörnek a megteremtésén dolgozunk mi is, és ehhez kapcsolható az első értékünk: a biztonság.

BIZTONSÁG ÉS ÖNBIZALOM

Egyik fő célunk, hogy a tanulóink biztonságban érezzék magukat, nem csak akkor, amikor együtt dolgozunk, hanem akkor is, amikor a tanultakat gyakorlatba ültetik. A szellemi biztonságérzeten kívül, amit felkészült szaktanárokként nyújtunk, kiemelten fontosnak tartjuk a saját és tanulóink érzelmi biztonságának a kialakítását és fenntartását. Ez többek között megnyilvánul a letisztult, transzparens követelményekben, az ítélkezéstől mentes segítségen egy-egy elakadt anyagrész tanításánál, és az alapvetően kiszámítható, következetes és szélsőségektől mentes hozzáállásunkban a tanulóink sikereihez, hibáihoz és teljesítményéhez.
A biztonsághoz tartozik, de már a következő értékünkhöz, a teljesítményhez is kapcsolódik az önbizalom kérdése. Hiszünk a pozitív megerősítés gyakorlatában, és minden esetben szemünk előtt lebeg a cél, hogy a tanulóink kompetensek legyenek a tanult területen, és idővel maguktól, segítség nélkül tudjanak haladni a tanulmányaikban. Ezért is fektetünk nagy hangsúlyt a tanulásmódszertani eszközök aktív használatára.

TELJESÍTMÉNY ÉS HATÉKONYSÁG

A teljesítmény kiemelését elsősorban a közoktatásban tapasztalt állapotok indokolják. A pedagógusok általánosságban véve egyre fásultabbak, a vásárlóerejük évről-évre csökken, mivel a pótlékemelések még az infláció mértékét sem érik el (ezért szükségük van legalább egy másodállásra is a megélhetéshez), és egyre nagyobb teher alatt kell dolgozniuk. Az iskolában ilyen körülmények között nem készíthetik fel azokat a diákokat, akik komolyan veszik a tanulmányaikat. Nem is lehet ezt már elvárni sehol sem, amikor egy hatéves egyetemi képzés elvégzése után és öt év tanítási tapasztalat mellett egy gimnáziumi tanárnak kevesebb az órabére (nagyjából bruttó 2000 forint), mint egy bébiszitternek, aki ennyiért (sőt, ennél többért) egyszerre egy gyerekre vigyáz, nem több tucatra.
Nem csoda, hogy amióta nem dolgozunk ilyen körülmények között, visszakaptuk az energikusságunkat, a túlélés helyett újra céltudatosan, eredmények elérésén tudunk dolgozni a tanulóinkkal. Újra úgy érezzük, hogy fontos és eredményes a munkánk, és ehhez kapcsolható a harmadik értékünk: a felelősség.

FELELŐSSÉGVÁLLALÁS ÉS KÖZÖS SIKER

Szeretünk büszkék lenni a diákjainkra. Míg az iskolában általános élményem volt az, hogy úgy éreztem, cserbenhagyom a diákjaimat, főleg a valamilyen tehetséget mutatókat, mert nem tudok velük annyit foglalkozni, amennyit megérdemelnének. Ilyen állapotban a sikereik láttán sem éreztem azt a büszkeséget, amit akkor érzek, amikor tudom, hogy közöm volt ahhoz a sikerhez, én is része vagyok annak.
A Tanár uraknál más helyzetben vagyunk, teljesen a tanulóink igényeire tudunk figyelni, és a felelősségünk tudatában együtt örülünk a sikereiknek. Büszkék lehetünk rájuk, főleg akkor, amikor nagy küzdelem árán jutottak el a céljaik megvalósításáig. Mi pedig végigkövethettük és segíthettük őket ezen az úton.

Az összes általam írt esszé, amely sorozatnak ez az első darabja, kísérlet arra, hogy jobban megértsem, illetve számos esetben összefoglaljam és értékeljem a gondolataimat egy-egy témával kapcsolatban. A választott témákról viszonylag sokat gondolkodom, a leírásuk az egyik fontos lépés a megértés folyamatában. Az írás során több kérdés tisztázódik, sokszor viszont még több új kérdés fogalmazódik meg bennem. Idővel szinte minden témában finomodik a véleményem, és általánosan igaz rám (bár nem minden esetben), hogy minél többet foglalkozom egy témával, idővel annál mérsékeltebb álláspontot veszek fel. Ennek tudatában lehetséges, (sőt, valószínű), hogy a későbbiekben változik a hozzáállásom és a véleményem a tárgyalt kérdésekben.
Ez az esszé tisztázó és összefoglaló céllal íródott a magyarországi oktatás témájában.